A képzést az SBT MED – Prof.Dr. Sebestény Tamás integratív medicina 60 órás képzése adja
(60 óra: 50 óra elmélet+10 óra gyakorlat).
A kurzuson a leggyakrabban előforduló civilizációs betegségek alapján haladunk szervek illetve szervrendszer specifikusan, melyekhez segítségül hívjuk az isteni ambróziákat, az esszenciális olajokat.
Az 50 elméleti óra feldolgozása egyénileg történik online felvételről, melyet bármikor meghallgathatsz jegyzetelés és a tudásod elmélyítése céljából.
A felvételek sokszorosítása, tovább küldése szigorúan TILOS illetve jogi következményeket von maga után!
Az elméleti tananyag feldolgozásával párhuzamosan 10 óra keretében a következő gyakorlati kurzusok közül lehet választani:
Éteri olajok agykurzus: az esszenciák anatómiai hatásai
Az emberi agy az ÉN pilótája
Akupont terápia esszenciákkal
Életmód tábor
A kurzus vizsgával zárul, a feltételek sikeres teljesítését követően kapod meg a nemzetközi diplomát.
A kurzus célja: a nyugati modern medicina és a keleti tradicionális orvoslás és gyógyító filozófia ezen érintkezési pont felületté, szervrendszer specifikus terápiás, integratív platformmá bővítése a mindannyiunkat egyformán sújtó civilizációs betegségek megelőzése és lehetséges kezelése érdekében.
Továbbá az anatómiai összefüggések, a civilizációs betegségek megelőzése illetve kezelése, az esszenciális olajok kémiája, a hatóanyagok szinergiái továbbá számos hasznos információ és esettanulmány annak érdekében, hogy sz(ép) testben sz(ép) lélek legyünk.
Témák és alkalmak
1. SBT MED Egészségtan: Integratív Medicina gyógyulás holisztikus szemlélettel
2. SBT MED Egészségtan-Az agy működése: Neurodegeneratív betegségek
3. SBT MED Egészségtan-Az agy működése: Memória, koncentráció
4. SBT MED Egészségtan-Az agy működése: Pszichés megbetegedések
5. SBT MED Egészségtan-Az agy működése: Fájdalomcsillapítás
6. SBT MED Egészségtan-Az agy működése: Alvászavaró(o)k
7. SBT MED Egészségtan: Érzékszervek
8. SBT MED Egészségtan: Autoimmun kórképek
9. SBT MED Egészségtan: Immunrendszer
10. SBT MED Egészségtan: Máj és epe betegségei
11. SBT MED Egészségtan: Daganatos Megbetegedések
12. SBT MED Egészségtan: Bélrendszer
13. SBT MED Egészségtan: Metabolikus megbetegedések
14. SBT MED Egészségtan: Esettanulmány: Alvászavar
15. SBT MED Egészségtan: Esettanulmányok: Alvászavar/ Diabetes Mellitus Type 1
16. SBT MED Egészségtan: Esettanulmány: Diabetes Mellitus Type 1 a családban
17. SBT MED Egészségtan: Esettanulmány: Reumatoid Arthritissz autoimmun betegség
18. SBT MED Egészségtan: Esettanulmány: Prevenció szerepe, azaz (Sz)ép testben (Sz)ép lélek!
19. SBT MED Egészségtan Esettanulmány: SIBO (kontaminált vékonybél szindróma)
20. SBT MED Egészségtan Esettanulmány: Hormon és endokrin panaszok
21. SBT MED Egészségtan Esettanulmány: Túlsúly (obesity)
22. SBT MED Egészségtan: Védőoltások létjogosultsága
23. SBT MED Egészségtan: Genetika, epigenetika
24. SBT MED Egészségtan: Termékenység fokozása
25. SBT MED Egészségtan: Wellness, Selfness, Fitness, Sport szerepe
Részvételi díj:
1. 50 elméleti óra részvételi díj: 243.000 Ft
2. 50 elméleti óra egy összegben fizetve jelentkezéskor: 160.000 Ft
3. egyesével megvásárolt alkalmak: 11000 Ft
4. egyesével megvásárolt alkalmak IME tagoknak: 8200 Ft
5. a gyakorlati 10 óra a meghirdetett program szerint
Vizsga díja: 25.000 Ft
Van-e jelentkezési határidő?
Nincsen, a tanulást online formában lehet elkezdeni, mindenki a saját tempójában tud haladni.
Időhöz van-e kötve a tanulás menete?
Nincsen, a vizsga időpontjáig mindenki a saját ritmusában tud felkészülni.
Hol találom meg az elméleti anyagot?
Az elméleti anyaghoz fizetés után azonnal hozzáférsz
A gyakorlati résznek külön díja van?
Igen, a gyakorlati rész árát az adott program ára képezi. Maga a gyakorlati programok magvalósítása nagyban a világhelyzettől függ.
Hol tudok fizetni?
Az elméleti tananyagot itt az oldalon keresztül lehet kifizetni, a gyakorlati órákat az adott program keretében, jelentkezéskor.
Mire jogosít fel a diploma?
A megszerzett tudás mindennapi életbe való beépítésén kívül az SBT Med Biomedical Clinic nemzetközi franchise hálózaton belül klinikai aromaterapeutaként lehet tevékenykedni ezzel a diplomával: SBT MEd képviselő, SBT Med selfness tanácsadó, SBT Med szakkonzulens, SBT Med Elit Clinic franchise partner, SBT Med Premium Clinic franchise partner.
Mit jelent, hogy nemzetközi diploma?
A Mainz-i Egyetem Orvosi Továbbképzési Intézet, Prof.Dr. Sebestény Tamás által fémjelzett diploma ez, világszerte elismert.
A képzés akkreditált-e Magyarországon?
Nem, a képzés nem akkreditált.
Tudok-e praxist nyitni ezzel a diplomával?
Az SBT Med Biomedical Clinic franchise rendszerén belül igen.
Mikor és hol lesznek a gyakorlati képzések?
A gyakorlati programokról a facebook oldalról (SBT Med Prof.Dr. Sebestény) lehet tájékozódni, illetve a zytohungary.hu oldalon keresztül.
Mit jelent a vizsga?
A megkövetelt elméleti és gyakorlati óraszám elvégzése után egy tudáspróba következik, ami 25 kérdést ölel fel. Ennek sikeres elvégzése után lehet a vizsgára felkészülni: egy adott témakör kiválasztásával egy prezentáció kíséretében kell a témát előadni szóban. Ezen kívül arra is fény derül, hogy a vizsgázó a többi témához milyen mélységben tud hozzászólni.
Mikor vannak a vizsgák?
Évente kétszer van lehetőség vizsgázni, tavasszal és ősszel. Konkrét vizsga napok a hirdetmény szerint.
Mennyi időm van a vizsga elvégzéséig?
A tananyag feldolgozásának megkezdésétől számított 1 éven belül.
|
|
Koós Péter
8 hónapja
Rendkívül érdekes, és szimpatikus ahogy Tamás interpretál. Lenyűgöző az alázata amit a paciensek felé tanúsít!
Köszönöm, hogy részese lehetek ennek a tanításnak!
|
Kövesi Adrienn
1 éve
Nagyon jó informatív előadás!
|
Pauló Zoltán
1 éve
Tibor információi a szervezetünkben zajló gyulladások megfékezéséhez, a többszörösen telítetlen Omega 3 zsírsavakból előállított SPM molekulák segítségével, rendkívül biztatók.
Csak reménykedni tudok, hogy a gyógyszergyári lobbi nem folytja el csírájában az eredmények publikálását. Eszter elemzéséből kiderült, hogy a hormonok nem megfelelő működése hány féle elváltozást okozhatnak.
|
Szücsné Göblyös Erika Zsuzsanna
több mint 2 éve
A Zyto-szennelés adatelemzése mellett és kapcsán például a hőmérséklet, mint változó hatása, ellenhatása, támogató és kontrolláló funkciója is említve lett a professzor úr által. Igen érdekes okfejtés.
|
Török Ildikó
több mint 2 éve
Nagyon tetszett!
|
Königné Dr. Péter Anikó
több mint 2 éve
Nagyon tetszik a molekuláris szinttől a teljesen átfogóig tartó perspektíva.
|
Prof.hc.PhD.Dr.phil.Dr.med. Sebestény Tamás
Küldetésünk az SBT Med franchise rendszerének magyarországi kiépítésével lehetőséget teremteni a gyógyító szakma számára egy minőségi ugrás megtételéhez. Azokkal lépünk partneri viszonyba, akik szakmai munkájuk területén látják a szükségességét és jövőjét egy olyan rendszernek, mely egyszerre szolgálja ügyfeleik, klieneseik, partnereik életminőségének gyors és radikális változását, és az öngondoskodás folyamatának fókuszba állítását. |
20.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
1.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
10.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
11.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
12.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
13.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
14.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
15.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
16.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
17.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
18.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
19.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
2.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
21.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
22.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
23.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
24.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
25.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
3.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
4.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
5.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
6.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
7.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
8.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |
9.SBT MED Egészségtan | 11 000 Ft |